A rendszerváltás után felmerült a civil szervezetek adózás során történő támogatása, amely hosszas viták és egyeztetések után az 1996. évi CXXVI. törvény elfogadása után vált lehetségessé. Az 1996. december 19-én elfogadott törvény lehetővé teszi, hogy az adózó minden adózási évben adója 1%-át felajánlja a tevékenysége, céljai alapján neki szimpatikus civil szervezet számára, bármilyen többletköltség nélkül.
Az adó 1%-ának felajánlásának története ezzel még nem zárult le, 1997-ben az egyházak támogatásáról is megállapodás született. Az 1997. évi CXXIX. törvény szerint az adózó a társadalmi és civil szervezeteknek, valamint a különböző közhasznú intézményeknek felajánlható 1%-on túl még 1%-ot a Magyarországon bejegyzett történelmi egyházak valamelyikének adhat.
A síelés egyik legnagyobb előnye, azaz hogy a világtól elzártan, egy gyönyörű, hófedte hegycsúcson töltjük a szabadidőnket, könnyedén a hátrányává is válhat, ha valami baj történik. Hiszen baleset esetén minél gyorsabb ellátásra van szükség, azonban a mentőautó a havas hegycsúcsot nem tudja megközelíteni. Szerencsére a technika fejlődésével ma már olyan helyekről is ki lehet menteni az embereket, ahová akár még egy hegymászó sem tudna elérni.
Ezekben az esetekben mentőhelikopterre van szükség, amely akár leszállás nélkül is fel tudja venni a sérültet.
Azonban ennek kiszállási díja több millió forintnak megfelelő költség is lehet. Hazatérve, a baleset után felépülve nem szívesen töltenénk a következő éveket azzal, hogy előteremtjük ezt az összeget. Ezért érdemes olyan síbiztosítási csomagot választani, amely helikopteres mentést is tartalmaz.
A hosszú tél és a hideg tavaszi napok után egyre több időt tölthet szabad levegőn. Remélhetőleg többet is kirándul. Lélegezzen mélyeket – máris jobban fogja érezni magát! A helyes légzés csodákra képes.
New Yorkban vagy Tokióban megszokott látvány az oxigénbár. A zaklatott életű városlakók ott pihenik ki magukat egy röpke húsz perces kúra alatt, melynek során – akár a sarki kocsmában – egy bárpult előtt üldögélnek, és 95 százalékos oxigént lélegeznek be. Viszonyításképpen: városainkban a levegő oxigéntartalma mindössze húszszázalékos. A légzés több mint egyszerű levegővétel: az oxigén táplálja a sejteket, fiatalon és egészségesen tartja a szervezetet. Kézenfekvőbb módszert nem is ajánlhatnák: lélegezzen mélyet, és kapcsolódjon ki hatékonyabban!
Nem mindegy, mi van a tányérban (pohárban). Mi most eligazítjuk!
Huncut a hús, kedvcsináló a csokoládé. És van még néhány bölcsességünk.
A kávé segít az ébredésben: igaz!
A koffein serkenti az idegrendszert, ezáltal stimulálja az agyműködést, fokozza az éberséget. A rendszeresen kávézónak nem elég egyetlen csésze, legalább kettőt igyon meg.
A narancs energiával látja el a szervezetet: hamis! C-vitamint tartalmaz, és ez hat serkentőleg az idegrendszerre, ám kis mennyiségben csupán természetes vitaminforrás. Egy narancs C-vitamin tartalma fedezi a napi szükséglet felét. Tehát este is megehet egyet, attól még nem lesznek alvási problémái.
Atlantában megrendezett orvoskonferencián Ian Crandall, a Torontói Egyetem kutatója arról számolt be, hogy bizonyos, a fokhagymában található vegyületek nemcsak a malária ellen hatásosak, de rákos sejtek is eredményesen kezelhetők vele. A szóban forgó vegyületek úgynevezett diszulfidok, amelyekről már régóta tudjuk, hogy antibakteriális és rákmegelőző hatásúak.
Ezek a vegyületek megtalálhatók a hagymafélékben, a fokhagymában és a mahagónifában. Crandall és kutatócsoportja arra keresték a választ, hogy mi a diszulfidok működési mechanizmusa. Tizenegy mesterségesen előállított diszulfidvegyülettel kezeltek maláriával fertőzött, majd pedig rákos sejteket, és azt találták, hogy nem mind a tizenegy vegyület hatásos, de amelyik igen, az egyaránt elpusztítja a maláriát okozó élősködőt (plasmodium falciparum) és a rákos sejteket is.
Amikor elkezd látszani a gömbölyödő pocak, és túl vagy már több csinos és kényelmes kismama ruha megvásárlásán, de szeretnél még továbbiakban is dögösen vagy csak elegánsan megjelenni, ismételten elgondolkozol, hogy felvehetsz-e magas sarkú cipőt, ha igen akkor melyek azok amelyek kényelmesek és biztonságosak számodra. Ha végeztél a kismamaruha készleteid átvizsgálásával, jöhetnek cipők, akár az eddig félretett és mellőzött magas sarkúak is. Előnyben a lapos talpú darabok természetesen: balerinák, tornacipők, flip-flopok. Na de mi a helyzet a magas sarkúakkal?
A vasszigor nem megoldás, nem kell az összesnek búcsút intened. Ha éveken át hordtad őket, tudni fogod, hogy melyikekre számíthatsz továbbra is. A gyártók ma már odafigyelnek arra, hogy a sarok magasságával ne nőjön egyenes arányban a kényelmetlenségi faktor.
A sportolás veszélyes üzem, melynek során elkerülhetetlenek a sérülések. A sportsérülések sokszor olyan hétköznapi okokra vezethetők vissza, mint a bemelegítettség hiánya, a nem megfelelő sportcipő vagy a kialvatlanság. Ezért általában egy kis odafigyeléssel és megfelelő szakmai felügyelettel a sportolás során beszerezhető sérülések jelentős része kivédhető.
Sportolás közben leggyakrabban természetesen a mozgásszervrendszer, tehát az izmok, inak, ízületek és a csontok sérülnek. Ha tompa tárggyal ütközünk, zúzódás, túlfokozott erőfeszítéskor izomhúzódás, -szakadás, túlságosan hosszú vagy intenzív edzés miatt pedig szerkezeti sérüléssel nem járó izomgyulladás jelentkezhet. Ízületeknél jellemző a szalagok húzódása vagy részleges szakadása, az inak esetében pedig gyakoriak a húzódások vagy például hidegben az ínhüvelygyulladás a sportsérülések leggyakoribb fajtáit.
Ki ne próbálta volna ki egy péntek esti pörgés alkalmával a frissességet biztosító energiaitalok alkohollal való keverését? Ám vigyázni kell, veszélyes lehet!
Az amerikai Ball State University kutatói a Sciencedaily.com internetes tudományos szaklapban publikált tanulmányukban azt állítják: az erősen stimuláló energiaitalok, valamint az inkább nyugtató hatású alkohol keveréke a szervezetben könnyen tüdő, szív- és érrendszeri károsodásokhoz vezethet. David Pearson, a kutatásokat végző csoport vezetője szerint „rémisztő, hogy ezeket az energiaitalokat olyan tömény szeszekkel fogyasztják együtt, mint a whisky vagy a vodka. Erős stimulánsokkal és kemény nyugtatókkal terheljük túl a saját szervezetünket egyszerre.”
A táplálkozás- tudományokban jártas szakemberek egyszerűen "ÉLŐ MŰANYAG"-nak nevezik a margarin-féléket. Végül is ők tudják, hogy miből készülnek...
Ezért inkább válasszuk a vajat! Bármelyik közértben találhatunk teavajat, szendvicsvajat vagy akár a bioboltokban is vásárolhatunk különféle vajakat. Ilyen különlegesség a pálmavaj is, mely száz százalékban növényi eredetű, vagy akár választhatjuk a Ghee-t is, melyet Indiában aranyként tisztelnek. Készítése során a vajból 4-5 órán át tartó főzéssel távolítják el a szennyeződéseket. Az eredményül kapott Ghee nemes ízű és akár két évig is eláll, mit sem vesztve zamatából. Számtalan kiváló tulajdonsága közül kiemelkedik, hogy regenerálja az idegrendszert, ami a mai világban nem elhanyagolható tényező. Ezen tulajdonságai magyarázzák azt a tényt, hogy Indiában az istenek oltárán a felajánlások során elmaradhatatlan kellék.
Annak ellenére, hogy alapjában véve szárazföldi lényeknek álmodott meg minket a teremtő, sőt Charles Darwin garantáltan evolúciós véleménye szerint is eltelt már néhány százmillió év, amióta jó öreg emlősünk végérvényesen kikászálódott a világ-óceánból, megmagyarázhatatlan vonzalom él bennünk a víz, és a hozzá kapcsolódó időtöltések, sportok iránt. Értem itt a vizet, a lehető legtágabb értelemben, cseppfolyós, gáz és szilárd halmazállapotában egyaránt. Itt van rögtön a szauna, csak hogy egyből folyhasson rólunk a víz...
Oldalainkat 8 vendég és 0 tag böngészi