Annak ellenére, hogy alapjában véve szárazföldi lényeknek álmodott meg minket a teremtő, sőt Charles Darwin garantáltan evolúciós véleménye szerint is eltelt már néhány százmillió év, amióta jó öreg emlősünk végérvényesen kikászálódott a világ-óceánból, megmagyarázhatatlan vonzalom él bennünk a víz, és a hozzá kapcsolódó időtöltések, sportok iránt. Értem itt a vizet, a lehető legtágabb értelemben, cseppfolyós, gáz és szilárd halmazállapotában egyaránt. Itt van rögtön a szauna, csak hogy egyből folyhasson rólunk a víz...
Szépít!!!
Félreértés ne essék, szó sincs róla, hogy a forró gőzös, társas párolgás pillanatok alatt királyfit farag akár a legbékább békából is. Sőt, az sem igaz, hogy mostantól bárki elfeledheti a diétáját, sutba hajíthatja kedvenc expanderét, fodrászhoz sem kell többé járnia, hiszen a haja magától loknisodik majd. Az viszont tény, hogy az izzadás eme formájának számos jótékony egészségügyi és kozmetikai hatása is van. A rendszeres szaunázás élénkíti a vérkeringést, javítja a sejtek vérellátottságát és az ellenálló képességet is erősíti. Remek méregtelenítő kúra, sőt megjelenésünkre is jótékony hatást gyakorol, hiszen az izzadás révén a bor pórusai kitágulnak, a bor kisimul, puhává válik.
Hogyan szaunázzunk?
Ha Ön tökéletesen ki akarja használni a szaunázás összes jótékony hatását, akkor a szaunázás megkezdése előtt ajánlott egy alapos zuhanyozás-meleg vízzel. Ezután jól törülközzünk meg, mert így alaposabban megizzadunk! Állítsuk be a kívánt hőmérsékletet, amely lehet 50°C és 110°C között. Az általánosan használt és legkellemesebb a 70-90°C-os hőmérséklet. Legfeljebb három szaunamenetet izzadjunk végig! Egy menetben legfeljebb negyedórát legyünk a forró hőmérsékleten! Az első menet után vegyünk meleg lábfürdőt!
Javasoljuk, hogy a kezdők az alsó padokra feküdjenek, mert ott "hidegebb" van. Csak az utolsó két percben üljünk fel, mert ekkor a vérkeringésünk felgyorsul. Ha úgy érezzük, hogy testünk és lelkünk immáron tökéletesen felfrissült, fejezzük be a szaunázást azzal, hogy egy kellemes szobában pihenünk néhány percet, időt hagyva testünknek a normális testhőmérséklet visszanyerésére és bőrünknek a pólusok összehúzódására.
Igyunk sok folyadékot, s kenjük be magunkat zsíros krémmel!
Szauna használata:
Oldalainkat 12 vendég és 0 tag böngészi